Napról napra a teljes értékű konyhában
 
Nem igazán szoktam blogomban könyvekről írni, pláne nem egy szakácskönyvről(  szeretek főzni,egyik kedvenc időtöltésem), de most kivételt kell tennem, mert ez marketinges szempontból is érdekes (nagyra értékelem, ha valaki a termék használójának fejével tud gondolkodni, sajnos ez ma ritka) .
Mikor először a könyvet kezembe fogtam, külsőre alig tért el a többi szakácskönyvtől. Egy dolog volt csak nagyon eltérő, a kötészet. Nem ragasztották, spirálozták. Jót nevettem, aztán belegondoltam ez nem is hülyeség, hiszen pont az a problémám a csicsás szakácskönyvekkel, mikor készítenék belőlük valami finomat, mindig becsukódnak (jómagam nem szeretem megtörni a könyveket, mert egy idő után kihullnak belőle a lapok), ez nem, végig ott maradt, ahol kinyitottam :-) (Sajtos tallér). Egy kicsit elkalandoztam, visszatérve a lényegre, a külsőségek után a cím alapján reménykedtem, hogy a tartalom is tartogat meglepetéseket, mert a teljes értékű szót, mára már az élelmiszeripar annyira kiforgatta, hogy nem igazán vár tőle az ember túl sokat. Bevallom, pozitívan csalódtam (pedig jómagam elég kritikus vagyok és a környeztem is annak tart). Klassz receptek, ami beilleszthető a mindennapi étrendünkbe (nem olyan ételek, amitől éhen halok, mert valami fitness guru úgy gondolja, hogy az a helyes). Különlegességeket is felfedeztem a könyvben,  két teljes hét reggeli, ebéd, vacsora menüsort. Jómagam eddig csak 4 receptet főztem le, mert nincs túl sok időm, de az, aki otthon van és ideje is akad, annak érdemes kipróbálni több menüsort is, mert a szerzők leírták a könyvben, hogy mit kell előkészítened előző nap, annak érdekében, hogy a másnapi munkádat megkönnyítsd (ilyennel még nem találkoztam szakácskönyvben). Majdnem elfelejtettem, heti bevásárló listát mellékeltek a könyvhöz, ha valaki úgy dönt, hogy legalább egy vagy két heti teljes menüt lefőz (praktikus gondolat, látszik, hogy a szerzők is főznek otthon). Mindezek után kíváncsi voltam a szerzőkre is, így egy kis böngészés után ezt találtam róluk a neten.
Így megértettem miért van az ételek kalória számítása bent a könyv hátuljában. Annak, aki sportól vagy  bármilyen oknál fogva vigyáznia kell az étkezéssel ez nagyon praktikus segítség lehet. Röviden ennyi. Számomra, mint marketingesnek nagy tanulság, hogy egy szűk piacon (szakácskönyvek piaca) még mindig lehet olyan dolgot alkotni, ami segítséget tud nyújtani az embereknek (értéket ad) úgy, hogy ők vannak előtérben egy könyv megalkotásánál és csak utána a profit.
 
 Ne feledjétek: Gondolkozz mielőtt bármit is cselekszel! A tudatos gondolkodásért!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kondoralbert.blog.hu/api/trackback/id/tr761698615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása